Kéthely Község Önkormányzta

Hírek

Ösztöndíj pályázati felhívás

szechenyi_2020

 

EFOP-3.9.2-16-2017-00014
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben –
Észak-Somogyban

Ösztöndíj és mentorprogram pályázat általános és középiskolás tanulók részére

Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testülete

tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki

Célja:

Az esélyegyenlőség növelése, a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező hátrányos helyzetű tanulók tanulmányainak segítése, valamint a kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkező és kiemelkedően tehetséges gyermekek támogatása.

A pályázat benyújtása:

A pályázatra az a hátrányos helyzetű diák nyújthat be pályázatot, aki:

  • az önkormányzat területén bejelentett lakóhellyel rendelkező, általános iskola 7-8 évfolyama, szakiskola, gimnázium, illetve szakközépiskola nappali képzésében folytat tanulmányokat, amennyiben az előző tanév folyamán tanulmányi átlaga általános iskolai tanulók esetén a 3,5-4,00, a gimnáziumban tanulók, valamint az érettségit adó képzésben részt vevő tanulók, szakképzésben részt vevő tanulók esetén 3,5-4,00 között van, és
  • akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 200%-át, gyermekét egyedül nevelő szülő esetén a 250%-át

Hátrányos szociális helyzetétől függetlenül a kimagasló tanulmányi eredményt elérő és kiemelkedően tehetséges (pl. képzőművészet, sport, zene, tánc) tanulók esetén a tanulmányi átlagának a 4,00 el kell érnie.

  • országos vagy nemzetközi tanulmányi, szaktantárgyi versenyen 1-10 helyezést ért el.

A pályázatot a kérelmező, vagy a törvényes képviselő, illetve meghatalmazottja (a továbbiakban: kérelmező), a jogosultság megállapításához szükséges igazolások, nyilatkozatok csatolásával nyújthatja be.

A pályázatot benyújtók közül 5 általános és középiskolás, illetve 2 kiemelkedően tehetséges gyermek kap támogatást ösztöndíj formájában.

- Az ösztöndíj sikeres pályázat esetén maximum 1 félévre jár

-  Az ösztöndíjra a pályázati űrlap benyújtásával lehet pályázni

-  A benyújtott pályázatokat a képviselő-testület bírálja el, a benyújtási határidő lejárta után 30 napon belül, a testület döntéséről 8 napon belül írásban kerülnek értesítésre a pályázók.

Nem részesülhet ösztöndíjban:

= ha a támogatni kívánt tanévet ismétli,

= az előírt képzési időt túllépi, tanulmányi kötelezettségét nem teljesíti,

= bármely más ösztöndíj programban részt vesz,

1. Általános iskolai nevelési-oktatási intézményben tanuló diákok számára tanulmányi átlag alapján 5 hónapra 125.000 Ft

2. Középfokú nevelési- oktatási intézményben tanuló diákok számára tanulmányi átlag alapján 5 hónapra 125.000 Ft

3. Kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkező, kiemelkedően tehetséges gyermek esetén 5 hónapra  100.000 Ft

Az ösztöndíjat tanulmányi támogatásként 5 havi egyenlő részletben lehet az ösztöndíjat elnyert tanuló részére folyósítani.

4. Csak a határidőn belül, a pályázati űrlapon, a kötelező mellékletekkel együtt benyújtott pályázatok kerülnek elbírálásra! (A pályázati űrlap elérhető Kéthely Község Önkormányzati Hivatalában és a www.kethely.hu oldalon).

5. Kimagasló tanulmányi eredményekkel rendelkező és kiemelkedően tehetséges gyermekek esetén a pályázati űrlap kitöltése szükséges valamint szöveges indoklása saját szakterületén elért eddigi eredményeiről.

6. Nem folyósítható az ösztöndíj

- a tanulmány szüneteltetésének időtartama alatt,

- a tanulmány megszüntetésének napjától.

A pályázatokat az alábbi címre kérjük személyes benyújtással vagy postai úton eljuttatni:

Kéthely Község Önkormányzata  8713 Kéthely, Ady Endre u.1.

A pályázat kötelező mellékletei:

  • tanulmányi jogviszony igazolása;
  • lakóhely igazolása;
  • tanulmányi eredményt igazoló okirat másolata,
  • a kiemelkedő tanulmányi, művészeti, tudományos és sporttevékenységet tanúsító iratok másolata;
  • a szülők munkáltató által a kérelem benyújtását megelőző (2019.01 havi) nettó jövedelemigazolása; jövedelemmel nem rendelkezők esetében a Somogy megyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya (Munkaügyi Kirendeltség) igazolás;, vállalkozók esetében a lezárt adóévről szóló NAV igazolás és nyilatkozat a 2019. 01. havi nettó jövedelemről
  • külön élő szülők esetén a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági vagy gyámhatósági döntés.

 A pályázatok beérkezési határideje: 2019. február 28.

Kelt: Kéthely, 2019.02.04.

A pályázati űrlap csak a fentiekben meghatározott kötelező mellékletekkel együttesen érvényes. A formailag nem megfelelő, vagy tartalmilag hiányos pályázatok a pályázati eljárás során kizárásra kerülnek.

<< Melléklet letöltése >>

infoblokk_kedv_final_cmyk_esza